A Swēchhā, Parechhā és Īshwarēchhā elmélete a spirituális gyakorlatban és a spirituális fejlődésben

1. Definíció

A szanszkrit nyelvben az „ichhā“ szó kívánságot jelent. Ennek megfelelően:

• Swēchhā: „Swe“ azt jelenti, hogy „én” vagy „enyém”. Ha valaki swēchhā-módon viselkedik, az alatt azt értjük, hogy az illető mindent saját akarata szerint tesz.

• Parechhā: „Par“ azt jelenti, hogy „más”. Ha valaki parechhā-módon viselkedik, akkor mások óhaja szerint cselekszik.

• Īshwarēchhā: „Ishwar“ Istent jelent. Ha valaki Īshwarēchhā-módon viselkedik, akkor Isten akaratának megfelelően cselekszik.

   

2. A Swēchhā, Parechhā és Ishwarechchaa elmélete a spirituális gyakorlatban és a spirituális fejlődésben

Majdnem mindannyian testünkkel (az öt érzékszervvel), értelmünkkel és intellektusunkkal azonosítjuk önmagunkat. Ez úgy is ismert, mint egó. Ezzel szemben a spiritualitás azt tanítja, hogy valós természetünk a Lelkünk, vagy másként fogalmazva a bennünk lakozó Isteni princípium. A Lélek egyik tulajdonsága az Üdvösség (ami a boldogság legfelsőbb minősége, és amely nem igényel semmiféle kiváltó okot). Röviden szólva a spirituális gyakorlat célja:

• Csökkenteni és végül teljesen feloszlatni az öt érzékszervvel, értelmünkkel és intellektusunkkal való azonosulást, és

• Lelkünkkel azonosulva átélni az Isteni princípiumot.

Ennek eléréséhez egy lehetséges út, hogy spirituális gyakorlatként swēchhā-módból parechhā-ba váltunk, végül beteljesítve az Īshwarēchhā-t.

Amikor a swēchhā szerint cselekszünk, az nem jelent mást, minthogy saját elképzeléseinket követjük, amelyek egyeznek az öt érzékszervünk, elménk és intellektusunk benyomásaival. Amennyiben ezek követelésének engedünk, erősítjük azonosulásunkat a testünkkel, elménkkel és intellektusunkkal, így mindig ezekre hagyatkozunk. Ez viszont lehetetlenné teszi, hogy Lelkünket felismerjük és megértsük. A swēchhā szerinti ténykedés olyan, mint az állatoké, amelyek alig vagy egyáltalán nem törődnek másokkal.

Általában azt mondják, hogy amit az ember mellőz, annak a rá gyakorolt hatása csökken. Ez a mondás hasznos lehet spirituális gyakorlatunkban is. Amikor másokra hallgatunk, az ő kívánságainak megfelelően cselekszünk (parechhā), akkor saját óhajainkat (swēchhā) többé-kevésbé mellőzzük. Amikor megszokjuk, hogy parechhā-módon cselekedjünk, azzal csökkentjük az egónkat (és ezáltal csökken az öt érzékszerv, az elme és az intellektus befolyása).

Íme egy példa egy személyre, aki a parechhā–t gyakorolja:

Az igazi Parechchaa valójában az, ha a másik kívánságát úgy érezzük, mintha az sajátunk volna.

A rendszeres és egyre mélyebb spirituális gyakorlatokkal ötvözött parechhā idővel feloldja azonosulásunkat az öt érzékszervünkkel, elménkkel és intellektusunkkal. Ekkor lép életünkbe a Guru. Egy Gurunak hozzáférése van az Egyetemes Elméhez és Intellektushoz, így Isten akarata szerint cselekszik. Amennyiben hallgatunk rá és követjük tanácsait, Isten akaratának (Īshwarēchhā) megfelelően cselekszünk. Amennyiben messzemenően feloszlott egónk, (egy Szent színvonalát elérve), közvetlen kapcsolatba kerülünk az Egyetemes Elmével és Intellektussal, így Isten akarata szerint tudunk cselekedni. Aki odaadóan teljesíti és eggyé válik Isten akaratával (Īshwarēchhā), az megtapasztalja magát az Istent.

3. Az elmélethez kapcsolódó, gyakori kérdések

1. Milyen mértékben kell követnünk a parechhā-t? Tételezzük fel, hogy valaki arra kér minket, hogy valami helytelen dolgot kövessünk el. Akkor is a kívánsága szerint kell cselekednem, vagy követhetem a józan emberségességet és mondhatok „nem”-et?

Válasz: Mindig, amikor parechhā szerint cselekszünk, meg kell fontolnunk, hogy amennyiben ez nagymértékben akadályozná spirituális gyakorlatainkat, abban az esetben helytelen parechhā szerint eljárnunk. Ám, ha 50%-ban helyes és 50%-ban helytelen, még mindig cselekedhetünk parechhā-módon. Az elméletet tisztán spirituális szemszögből kell megvizsgálni. A hangsúly az egó csökkentésén van, amit úgy érhetünk el, ha másokat meghallgatva, az ő igényeiknek megfelelően cselekszünk. Nem világi mércével kell ezt megítélni. A következő bekezdés erre világít rá.

2. A parechhā-t csak otthon, családon belül gyakoroljuk, vagy bárkivel, bármilyen helyzetben?

Válasz: Mindig, amikor lehetséges, akadálytalanul kell végeznünk spirituális gyakorlatainkat.

Például: Ha valaki minket arra kérne, hogy menjünk vele minden nap moziba, mert ezt szeretné, valószínűleg tartózkodni fogunk. Végülis nincs időnk naponta moziba járni, miközben világi kötelességeinket és spirituális gyakorlatainkat is teljesítenünk kell. De, ha egy barátunk azt szeretné, hogy egy héten egyszer kísérjük el moziba, bár mi ezt időpocsékolásnak gondolhatjuk, mégis elmehetünk vele, gyakorolva a parechhā-t.

3. Mi történik akkor, ha a parechhā belső ellenérzést és dühöt vált ki?

Meg kell értenünk a parechhā spirituális hasznát. Mégha intellektuális szinten fel is fogtuk a parechhā lényegét, gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, ami belső ellenkezést, heves reakciókat válthat ki belőlünk. Ezeknek az ellenállásoknak és reakcióknak a leküzdésére használhatunk önszuggesztiókat.