A „Mi a Spirituális Érzelem?” című cikkünkben elmagyaráztuk a Spirituális Érzelem fogalmát. Ebben a cikkben az átlagos érzelem és Spirituális Érzelem közötti különbséget szemléltetjük.

1. Mit nevezünk érzelemnek (Bhāvnā)

Mindannyian megéltünk már érzelmeket (Bhāvnā) magunkban és másokban is. Az érzelmek, érzések a világi életünkre vonatkoznak. Ez valójában a tudatunk állapotát – annak kapcsolatát a világgal – tükrözi. Az érzelmeink tesznek minket boldoggá, vagy boldogtalanná. Az érzelmek a „kis ’én’”-hez, azaz az egónkhoz kapcsolódnak. Ennek értelmében érzelmi állapotban méginkább azonosítjuk magunkat az 5 érzékszervünkkel, az elménkkel és az intellektusunkkal. Ebből következik, hogy az intenzívebb érzelmesség meggyőz minket a világi egzisztenciáról, személyes létezésünkről. Az érzelmek tehát természetüktől fogva elválasztanak minket Istentől.

2. Mi a Spirituális Érzelem (Bhāv)

Ezzel szemben a Spirituális Érzelem (Bhāv) az Istennel való egyesülés állapotára utal, mely a tudatalatti elménkkel (Chitta) van összekötve. Amikor valakiben a Spirituális Érzelem felébred, az egyén túllép a világi egzisztenciájával való azonosuláson, így tudatában csökken a saját létezéséről kialakított képe. Tehát a Spirituális Érzelem megélésekor az egyén túllépi a „kis ’én’” állapotát és egyesül a „nagy ’Én’” állapotával. A Spirituális Érzelem hozzásegít bennünket az Üdvösséghez (Ānand). Az Üdvösség a boldogság legfelsőbb állapota, mely minden jellegű boldogság és a boldogtalanság felett áll, függetlenül a körülményektől.

3. Hogyan lehet megkülönböztetni a Spirituális Érzelmet az érzelemtől?

Magas érzelmi szinttel rendelkező egyéneknél sokszor az érzelmet (Bhāvnā) spirituális érzelemnek (Bhāv) tartják, különösen akkor, amikor spirituális környezetben tartózkodnak. Heves érzelmi kitörés történhet akkor is, amikor az egyén valamilyen szent helyen tartózkodik vagy a spirituális vezetőjének (Guru) jelenlétében, akihez érzelmileg erősen kötődik. Az, hogy az érzelem spirituális–e, csak egyféleképpen deríthető ki: aktív hatodik érzékkel vagy más néven érzékeken túli észleléssel (ESP). Intellektuálisan csak egy bizonyos fokig győzödhetünk meg arról, hogy valamilyen pszichológiai reakciót (érzelmet) vagy pedig Spirituális Érzelmet éltünk meg. A következő kritériumok segíthetnek az eligazodásban:

•  Az ego vagy az ’én’-tudat csökkenése: Bhāv megélésekor határozottan tapasztalható az egónk csökkenése. Ennek köszönhetően leellenőrizhető az egónk megnyilvánulásaiból, hogy az érzelem spirituális-e. Például, megfigyelhetjük, hogy érzünk-e valamilyen egót (pl: büszkeséget) az eset miatt, hogy Spirituális Érzelmben volt részünk. Amennyiben igen, akkor általános érzelemről beszélünk. De így vagy úgy, ha a Spirituális Érzelem nem tartós, akkor az egó utána ismét növekedhet.

•  A fizikai testünkkel való azonosulás csökken: A Spirituális Érzelem megélésekor az egyén bizonyos fokig a „nagy ’Én’”-nel egyesül, ezért ezzel egyidejüleg, ugyanolyan mértékben a fizikai testéről való tudata (dēha-buddhī) csökken. Amikor valakiben a felébredt Spirituális Érzelem a 8 forma közül valamely módon megnyilvánul (pl: az Üdvösség könnyei, remegő hang, stb.), az egyén nem érez öntudatot, így, mégha sok idegen ember körében is éri a Bhāv, egyáltalán nem zavarja még akkor sem, ha alaptermészetében az illető tartózkodó és szégyellős.

Az SSRF Istenkeresői közül egy nemzetközi bank alkalmazottjának a járdán sétálva eszébe jutott az ő Guruja és Bhāv-ot élt át. Könnyek gördültek le az arcán, ám ő ezt észre sem vette, mert annyira belemerült ebbe a spirituális érzelemi állapotba.

•  A sírás fajtája: Az a fajta sírás, amit egy átlagos érzelem (pl.: gyász) eredményez, sokszor lehet hangos, már-már zokogás is, míg az a fajta sírás, amelyet a Spirituális Érzelem eredményez, csöndes.

•  Hideg könnyek: Ha a Spirituális Érzelmünket könnyek formájában tapasztaljuk meg, azok hidegek. Az átlagos érzelem könnyei ezzel szemben érintéskor melegek.

•  Az állapot utáni érzet: Mivel a Bhāv megélése valójában az Istenhez való kötődést erősíti, az állapot megszűnése után is az egyén azonosulási jeleket kap a „nagy ’Én’”-re. Ezt többféleképpen jelenhet meg. Pl.: kevesebbet cikáznak a gondolatok; fokozott stabilitás; a spirituális érettség növekedése; a spirituális gyakorlatok mélyebb megértése; Isten tudatosabb megélése; stb.